Újabb két ablak lett kiszerelve, polírozva, új tömítéssel visszaszerelve.
Aztán a korábban említett szellőző project, amelynek kivitelezése akkor elhalasztódott, most végre elkészült.
Közben egyszer elslattyogtam a közeli strand etetőhely sorára és bekebeleztem egy isteni hekket.
Aztán gondoltam, hogy ezt én is el tudom készíteni.
Semmi flanc, só, frissen őrölt bors, olaj.
(Na jó, az igazság az, hogy paprikám ugyan van, de lisztem nincs a hajón...)
A 110Ah-s házi akksi mellé került egy 56Ah-s, megtámogatandó azt.
Úgy döntöttem, sort kerítek a beszállást segítő tető átnézésére. Találtam alatta egy tollat, valamint egy ősöreg öngyújtót, valamint némi port.
Fontosabb, hogy a kompasz megvilágító vezetéke is ott árválkodik, a mélységmérő (halradar) vezetékei mellett.
Ennek bekötése a jövőben megejtődik...
Csiszolás, portalanítás, acetonos letakarítás után kapott a perem és a csavarok egy adag Sikaflexet és ment vissza a helyére.
A fenékszivattyú elé beszereltem egy visszacsapó szelepet, mert csak.
Nagynyomású mosóval letakarítottam a motor előtti részről az évszázados lerakódásoktat és tisztára törölgettem.
Egy szaggal kevesebb.
Ó, és a kis segítőim.
Esténként talán egy-két árvaszúnyog látogat meg laptopozás közben, mint kiderült, a szorgos népem gondoskodik erről.
Minden elképzelhető helyre hálót feszítenek, vigyázok rájuk, ahogy tudok.
Azért azon meglepődtem, hogy reggel 8-kor kinyitom a tetőablakot, 10-kor már ott feszül egy háló közte és az árbóc között.
Itt az orrkilépő környékén már régebbi az építmény, benne az áldozatokkal.
A vitorlásokon használt lazy jack (és a vele egybeépített vitorlazsák, a lazy bag) elnevezésének eredete a tengerészeti történelembe és a matrózok zsargonjába nyúlik vissza.
A kifejezés alapvetően két szóból tevődik össze, amelyek tökéletesen leírják a rendszer funkcióját és történelmi hátterét:
1. Miért „Jack”?
A „Jack” név évszázadokon át a brit tengerészek általános, köznyelvi megnevezése volt. Gyakran hívták őket „Jack Tar”-nak is (a kátrányos – tar – ruházatuk és hajuk után, amellyel a vizet próbálták lepergetni). A vitorláshajókon szinte minden olyan egyszerűbb eszközt, áttételt vagy kötelet, amely a matrózok munkáját segítette vagy helyettesítette, szintén előszeretettel neveztek el „Jack”-nek (gondoljunk a jackstay vagy a szárazföldi autóemelő, a jack szavakra).
2. Miért „Lazy” (lusta)?
A hagyományos vitorlásokon a nagyvitorla (grósz) leengedése komoly, összehangolt fizikai munkát igényelt. A legénységnek a bumm (vitorlarúd) mellé kellett állnia, hogy a lezúduló, szélben csapkodó nehéz vásznat kézzel elkapja, behajtogassa (lapolja) és vitorlakötözőkkel rögzítse, különben a vitorla a fedélzetre vagy a vízbe omlott.
A lazy jack kötélrendszer – amely az árbócról a bumm két oldalához futva egyfajta bölcsőt képez – ezt a nehéz munkát vette át:
amikor a vitorlát leengedik, a kötelek szinte maguktól megtartják és a bumm tetején tartják a vásznat.
Így a matrózoknak (a „Jackeknek”) lényegesen kevesebb fizikai munkát kellett végezniük, és sokkal kényelmesebben, „lustábban” tudták kezelni a vitorlát.
Összegezve:
A legenda szerint az elnevezés a brit haditengerészettől ered: azokat a matrózokat (Jack), akik olyan hajón szolgáltak, ahol ezt a kötélrendszert felszerelték, a többiek azzal ugratták, hogy „lusták” (lazy), mert a vitorla leengedésekor szinte semmi dolguk nem maradt. A kifejezés rajtuk ragadt, majd magát a szerkezetet, később pedig a belőle kifejlődő vitorlazsákot (lazy bag vagy stack pack) is így kezdték hívni.
Persze mindezek emellett a szerepe szerintem inkább az kisebb vitorlásokon (és a nagyobbakon is), hogy a bag uv álló anyaga védi a kikötőben álló hajók vitorláit a nap káros uv sugárzása ellen, ami nagyon hamar megeszi a műanyag vitorlákat.
A hajó megvételekor fel voltak szerelve, bár a nagyvitorla nem volt a helyén, így csak lógtak a bumról. Mivel jobb dolguk nem volt, helyet adtak a moha tenyészetnek.
A levételük utáni első dolgom az volt, hogy nagynyomású mosóval letakarítottam az állás közben rárakódott mindenséget.
Aztán száradás után átnézve az egyébként épnek tűnő anyagot kiderült, hogy megette az idő uv foga a cérnát, meghúzva a varrásoknál úgy repedt, mint a nyári dinnye.
Nosza, varroda keresés és találás és megjavítás.
Okosan, uv álló cérnával...
Kezdődhetett a felszerelés.
Szerencsére a kötélzettel nem volt gondom, az gondosan az árbócra volt rögzítve.
Csak annyi dolgom volt, hogy a levételkor a bum furataiba maradt popszegecs maradványokat kifúrjam és kezdődhetett a visszaszegecselés.
Egy utolsó pillantás a leengedett vitorlára, ilyen volt.
Persze a lazy jack felszereléséhez fel kellett húzni a vitorlát, amit szélcsendes időben illő elvégezni.
A mai nap ilyen volt.
Az egyik oldal kész!
Szegecselődik a másik oldal is.
Jöhet a kötélzet.
Kis igazítás a kötél hosszokon, zippzár behúzása és a különálló árbóc rész felrakása következett.
Voilà, ahogy a művelt orosz mondaná, ha tudna franciául.
Amikor azt gondolod, hogy egy egyszerű kis top coat javítás elé nézel, aztán eltávolítva néhány csavart azt látod, hogy bizony ez több lesz annál.
Jóval több...
Tehát a terv az volt, ellenőrzöm a genua síneken (genua lead track vagy jib sheet track) a tömítéseket és új csavarokra cserélem a régi, néhol rozsdásodó egyedeket.
(A csörlő mögött, az ablakok alatt látható az alumíniumból készült sín)
Első lépésként leszereltem a síneket (ekkor vettem észre a sarjadó kis növényt is):
Azonban ahogy szépen, lépésről lépésre haladva feltártam a repedések alatt meghúzódó világot, kissé elképedtem.
A gondok ott kezdődtek, hogy trehányul lettek a csavarok visszarakva a síneken a felújítás során. Mert az szépen látszott, hogy itt bizony már történtek próbálkozások, de Mekk Elek egyenesen professzornak tekinthető ahhoz a valakihez képest, amit itt művelt felújítás gyanánt.
Nézzük meg azt, hogy miként lehetett volna megakadályozni a problémákat.
Ugye egy szerelvényt így rögzítenek általában egy hajón. Átfúrják a fedélzetet, szigetelőanyagot juttatnak a felületre, és odacsavarozzák a cuccot a helyére.:
Nincs is ezzel semmi gond egészen addig, amíg a szigetelőanyag betölti a funkcióját, jelesül azt, hogy nem engedi oda a vizet a csavarokhoz.
Azonban eltelik néhány év, az anyag elöregszik és mi történik ilyenkor?
A tulaj észre sem veszi és a víz a tönkrement szigetelésen átjutva behatol a szendvics szerkezetbe.
A balsafából, vagy valamilyen habból készült szerkezet aztán megszívja magát. Mivel onnan aztán nem nagyon tud távozni a víz, egyre több jut be esős napokon és egyre nagyobb területet áztat át.
Szakszerűen ezt úgy kellett volna meggátolni, miután észrevették a hibát, hogy kb. kétszeres csavarátmérőre felfúrni a furatokat.
Azt feltölteni epoxi gyantával:
Majd kifúrni a csavaroknak megfelelő átmérővel:
Ekkor, nemcsak hogy a víz nem tud behatolni a szendvicsszerkezetbe, de az így létrehozott epoxi "hüvely" még akkor is védi a fedélzetet, ha kissé túlhúznánk a csavarokat.
Persze a legtökéletesebb megoldáshoz kúposra kell alakítani a lyuk felső részét, a csavarok tövére pedig szigetelőanyagot kell felvinni, körkörösen:
Az így rögzített szerelvény jó ideig nem engedi át a vizet, de még ha megsérülne is a szigetelés, a víz legfeljebb a kabinba csepegne, amit azonnal észrevennénk ugye...
No és akkor nem kellene kibontani a fedélzetet azért, hogy kiszárítsuk a két réteg közötti területet, illetve eltávolítsuk a szétázott habot.
A habnak szép sárgának kellene lennie, de eláztatva sötét színű. A második fotón jól látszik a nedvesség az alsó rétegen:
Ahogy láttam, nem volt elég a kivágás, további részek is totál nedvesek voltak, így szélesítettem kissé (jól látható a kiszáradt hab világosabb színe).
Mivel sínenként 16 csavarral/lyukkal kell számolni, elképzelhetjük azt, hogy a több mint másfél méter hosszon milyen szépen szivárgott be az esővíz a két réteg közé.
Ekkor derült ki a korábban említett ezermestert is megszégyenítő szakember újabb mesterterve, vagyis az, hogy befúrva több helyen, megpróbált szigetelő anyagot nyomni a szendvicsszerkezetbe.
Persze az oda nem hatolt be, ellenben szép lyukakat csinált a menyezetre, így a csavaroknál bejutó és a magszerkezetben tovaterjedő víz, miután túltelítődőtt a mag, szépen becsöpögött a kabinba.
De ezzel legalább most már tudom azt, hogy honnan kerülhet víz az oldalsó tároló rekeszekbe olyan helyen is, ahol az ablakon át tuti nem juthat be semmi...
Sajnos most épp megint rosszra fordult az idő (ami ugye nem sajnos, mert kell a Balatonba az esővíz!), így felfüggesztettem a munkák folytatását.
Az eső ellen védekezve pöpec kis sátrat emeltem fölénk a régi orrvitorlából.
Aztán a kikötőben vásárolt friss ponty és némi sparos alaplé felhasználásával jó kis halászlét rittyentettem.
Most pedig várunk.
Már minden anyagot beszereztem, megvan a technológia is, amit majd alkalmazni fogok, várom a viharfelhők elvonulását.
Ránk szakadt az ég, ami egyrészt jót tesz a Balaton vízháztartásának, másrészt megmutatta néhány szivárgás helyét.
Ahogy elvonultak egy kis időre a fellegek, kiszaladtam a kuckómból és nekiláttam a legproblémásabb ablaknak.
Mivel fogalmam sem volt az ablak szerkezeti felépítéséről, először a látható csavarokat tekertem ki. Ezután úgy gondoltam, hogy a keretet kell leszednem, így tapétavágóval kezdtem eltávolítani a régi tömítést. Egy kis kampós eszközzel kapargattam ki a lenyesett darabokat, hogy hozzáférjek a többihez, miközben néha csavarhúzóval feszegettem, hogy lássam, mennyire enged a régi ragasztás.
Amikor láttam, hogy ez bizony nem csak egy külső keret, hanem egy egység, akkor a hajón belül is eltávolítottam a tömítés javításaként felhordott szilikont.
Ezt követően az ablak kiemelhető volt.
Okos megoldás a bordázott felület, töbszörösen tud tömíteni a rányomott anyag:
Megtisztítottam az ablakkeretet, aztán nekiláttam az üveg (ami plexi) kibányászásához.
Körbevágva a régi tömítést viszonylag egyszerűen kijött a helyéről.
Látszik az utólagos próbálkozás a vízszigetelésre, szerencsére valami gumiszerű anyagot használtak és nem ragasztót, könnyen el lehetett távolítani:
A keret belső, a plexit tartó részéről is eltávolítottam a régi tömítőanyagot. Ehhez segítségemre volt egy kézi rézsörtéjű kefe és a fúrógépre szerelt drótkorong.
Igyekeztem nem megsérteni az alumíniumot.
A letisztított "üveg".
Kapott egy kis polírt is, ha már megmaradt a kompaszok felújításából.
Érkezett a könnyűlovasság, aceton és tömítő/ragasztó anyag képében.
A Sikaflex 291i elsősorban egy hajózási/marine célra készült poliuretán tömítő- és ragasztóanyag. Főleg arra használják, hogy vízálló, rugalmas és rezgésálló tömítéseket készítsenek.
Vannak ellenjavallatok plexi esetére (ha vékony, erősen összenyomott rétegben alkalmazzuk, furatok/csavarok környéke, hajlított a plexi), de szerencsére ilyesmivel nem kellett szembenéznem.
Először a belső keretre vittem fel egy kb. fél centi vastag csíkot és rányomtam a plexit.
Ezután a többszörösen acetonnal megtisztított hajótestre vittem fel jó egy centis rétegben a tömítőanyagot, majd helyére nyomtam az ablakot és a csavarokkal rögzítettem.
Belülről még meggyőződtem arról, hogy a plexi a helyén van és megfelelően rögzül.
Most már több mint egy hónapja a hajón élek, lássuk hát milyen is ez.
Közben ugye nem csak az "itt lakás", de mindenféle felújítás is zajlik, annak összes rákfenéjével. Gondolok itt a rengeteg szerszámra, különféle anyagokra, amelyek azért elég nagy hatással vannak a különben sem túl tágas tér beosztására.
Az első és legfontosabb szabály: mindennek legyen helye és minden azonnal kerüljön oda vissza, amint nincs már rá szükség.
Legyen az egy csiszológép, csavarhúzó, kávésbögre, palack ásványvíz, napszemüveg, bármi.
Különben hétszentség, hogy a következő pár percben valami más beleakad, meglöki, leveri, vagy csak nem tudsz valami mást letenni megfelelően.
Itt látható egy vásárlás utáni állapot, illetve a szerelésből még itt-ott előforduló anyagok. Ez a fotó még a "tanuló" időszakban készült.
A másik fontos dolog, a vizesblokk.
Ugyan a hajó mellett tiszta ívóvíz vételezhető (az áram mellett ugye), ezzel sok gond letudva, de a tisztálkodás a Marina területén található jól kialakított, mindig tiszta vizesblokkban történik. Télen egy kisebb helyiség áll rendelkezésre, de akkor legtöbbször egyedül voltam, nyárra a nagy épületben legalább 10 beállásos wc, tusoló és mosdó várja a vendégeket.
Ugyan a hajón akad egy vadiúj hordozható budi, de eddig még nem kellett használatba venni.
A harmadik a sorban a fűtés.
Erre egy kis kocka fűtőtestet vettem, két fokozatban fűthet, illetve ventillátorként is funkcionál. A mínuszokban ment egész éjszaka, de 3-4 fok környékén már csak szakaszosan, mert túl nagy meleget csinált, abban pedig nem lehet aludni.
Persze a nyár közeledtével egyre kevesebbet használom, hamarosan a hűtésről kell majd gondoskodnom.
Miután mindennek megvan a helye, szusszanhatunk.
Ezután mi a legfontosabb?
A kaja, mi más?
Reggeli, ebéd, vacsora.
Néha nasi, de igazán nem sok időm volt napközben megállni, kivéve az esős, szeles napokat és a hétvégéket.
Előbbi alatt nem lehetett kinti munkákkal foglalkozni. Utóbbi miatt sem kinti, sem benti, főleg zajjal járó munkát nem volt illő végezni, mivel a jó idő következtében hétvégeken benépesült a kikötő.
Jöttek a hajókon dolgozgatni, vagy csak egyszerűen kikapcsolódni, és amikor 3 méterre tőled jobbra, balra, szemben egy-egy társaság beszélget, nyilván nem zavarja az ember azt fúró visítással, vagy csiszológép sivítással.
Ilyenkor fel a fülest és szóljon a zene!
Szóval a kaja.
Mivel mostanra került a hajóba villanytűzhely, mikrohullámú sütő, vízforraló, hűtő/fagyasztó láda és egy gáztűzhely (a kikötőn kívüli használatra terveztem), elég sok mindent el tudok készíteni.
Persze elsősorban még a készen kapható, vagy pillanatok alatt elkészíthető dolgokat preferálom, nagyobb főzőcskézést csak hétvégeken szoktam beiktatni.
Néhány megörökített pillanat következzék, csak úgy össze meg vissza!
Itt valamiféle tésztás dolog készül, gázon.
Egy egyszerű rántotta, hagyma és bacon segédletével, valamint sajtféleség is asszisztál ott, ahogy látom.
Tészta, paradicsomszósszal.
Tejfölös tészta, borssal, pirított baconnel.
Ööö... szerintem ez is valamiféle sajtos rántotta lesz.
Nasi. Imádom ezeket, barackos, epres, áfonyás, erdei gyümölcsös ízekben elérhető itt a közeli Sparban.
Vésztartalék.
Resztelt máj (vagy pirított máj?) készülődik.
Gnocchi a szokásos tejfölös, borsos, baconös feltéttel.
Kis reggeli variációk.
Néha egy kávé.
Ugyanaz extrákkal:
Ez a Beef ízesítésű tészta "leves" egészen megfogott, gyorsan elkészíthető: forróvíz, 3 perc, keverés és mire ehetővé hűl, ehető.
Nem utolsó szempont, hogy a mosogatást is lenullázza.
Az első amatricana a hajón, készülőben.
Ez is egy reggeli.
Sül a friss balatoni ponty, kikötőmesterünk fogása volt.
És újra az egyszerű, de nagyszerű fogás: tészta, tejföl, bors, pirított bacon.
Egy gyors reggeli.
Aztán, ha időm engedi elugrom a közeli étterembe egy menüre.
Vagy nem is olyan közelibe egy harcsapaprikásra.
Esetleg Veszprémbe, ahol felfedeztem egy olyan helyet, amelynek konyháján úgy készül a nagyon régi kedvencem - bélszín budapest módra -, ahogy épp szeretem.
Nyami!
