Amikor azt gondolod, hogy egy egyszerű kis top coat javítás elé nézel, aztán eltávolítva néhány csavart azt látod, hogy bizony ez több lesz annál.
Jóval több...
Tehát a terv az volt, ellenőrzöm a genua síneken (genua lead track vagy jib sheet track) a tömítéseket és új csavarokra cserélem a régi, néhol rozsdásodó egyedeket.
(A csörlő mögött, az ablakok alatt látható az alumíniumból készült sín)
Első lépésként leszereltem a síneket (ekkor vettem észre a sarjadó kis növényt is):
Azonban ahogy szépen, lépésről lépésre haladva feltártam a repedések alatt meghúzódó világot, kissé elképedtem.
A gondok ott kezdődtek, hogy trehányul lettek a csavarok visszarakva a síneken a felújítás során. Mert az szépen látszott, hogy itt bizony már történtek próbálkozások, de Mekk Elek egyenesen professzornak tekinthető ahhoz a valakihez képest, amit itt művelt felújítás gyanánt.
Nézzük meg azt, hogy miként lehetett volna megakadályozni a problémákat.
Ugye egy szerelvényt így rögzítenek általában egy hajón. Átfúrják a fedélzetet, szigetelőanyagot juttatnak a felületre, és odacsavarozzák a cuccot a helyére.:
Nincs is ezzel semmi gond egészen addig, amíg a szigetelőanyag betölti a funkcióját, jelesül azt, hogy nem engedi oda a vizet a csavarokhoz.
Azonban eltelik néhány év, az anyag elöregszik és mi történik ilyenkor?
A tulaj észre sem veszi és a víz a tönkrement szigetelésen átjutva behatol a szendvics szerkezetbe.
A balsafából, vagy valamilyen habból készült szerkezet aztán megszívja magát. Mivel onnan aztán nem nagyon tud távozni a víz, egyre több jut be esős napokon és egyre nagyobb területet áztat át.
Szakszerűen ezt úgy kellett volna meggátolni, miután észrevették a hibát, hogy kb. kétszeres csavarátmérőre felfúrni a furatokat.
Azt feltölteni epoxi gyantával:
Majd kifúrni a csavaroknak megfelelő átmérővel:
Ekkor, nemcsak hogy a víz nem tud behatolni a szendvicsszerkezetbe, de az így létrehozott epoxi "hüvely" még akkor is védi a fedélzetet, ha kissé túlhúznánk a csavarokat.
Persze a legtökéletesebb megoldáshoz kúposra kell alakítani a lyuk felső részét, a csavarok tövére pedig szigetelőanyagot kell felvinni, körkörösen:
Az így rögzített szerelvény jó ideig nem engedi át a vizet, de még ha megsérülne is a szigetelés, a víz legfeljebb a kabinba csepegne, amit azonnal észrevennénk ugye...
No és akkor nem kellene kibontani a fedélzetet azért, hogy kiszárítsuk a két réteg közötti területet, illetve eltávolítsuk a szétázott habot.
A habnak szép sárgának kellene lennie, de eláztatva sötét színű. A második fotón jól látszik a nedvesség az alsó rétegen:
Ahogy láttam, nem volt elég a kivágás, további részek is totál nedvesek voltak, így szélesítettem kissé (jól látható a kiszáradt hab világosabb színe).
Mivel sínenként 16 csavarral/lyukkal kell számolni, elképzelhetjük azt, hogy a több mint másfél méter hosszon milyen szépen szivárgott be az esővíz a két réteg közé.
Ekkor derült ki a korábban említett ezermestert is megszégyenítő szakember újabb mesterterve, vagyis az, hogy befúrva több helyen, megpróbált szigetelő anyagot nyomni a szendvicsszerkezetbe.
Persze az oda nem hatolt be, ellenben szép lyukakat csinált a menyezetre, így a csavaroknál bejutó és a magszerkezetben tovaterjedő víz, miután túltelítődőtt a mag, szépen becsöpögött a kabinba.
De ezzel legalább most már tudom azt, hogy honnan kerülhet víz az oldalsó tároló rekeszekbe olyan helyen is, ahol az ablakon át tuti nem juthat be semmi...
Sajnos most épp megint rosszra fordult az idő (ami ugye nem sajnos, mert kell a Balatonba az esővíz!), így felfüggesztettem a munkák folytatását.
Az eső ellen védekezve pöpec kis sátrat emeltem fölénk a régi orrvitorlából.
Aztán a kikötőmester által prezentált friss hal és némi sparos alaplé felhasználásával jó kis halászlét rittyentettem.
Most pedig várunk.
Már minden anyagot beszereztem, megvan a technológia is, amit majd alkalmazni fogok, várom a viharfelhők elvonulását.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése