2026. május 17., vasárnap

Élet a hajón

Most már több mint egy hónapja a hajón élek, lássuk hát milyen is ez.
Közben ugye nem csak az "itt lakás", de mindenféle felújítás is zajlik, annak összes rákfenéjével. Gondolok itt a rengeteg szerszámra, különféle anyagokra, amelyek azért elég nagy hatással vannak a különben sem túl tágas tér beosztására.

Az első és legfontosabb szabály: mindennek legyen helye és minden azonnal kerüljön oda vissza, amint nincs már rá szükség.
Legyen az egy csiszológép, csavarhúzó, kávésbögre, palack ásványvíz, napszemüveg, bármi.
Különben hétszentség, hogy a következő pár percben valami más beleakad, meglöki, leveri, vagy csak nem tudsz valami mást letenni megfelelően.
Itt látható egy vásárlás utáni állapot, illetve a szerelésből még itt-ott előforduló anyagok. Ez a fotó még a "tanuló" időszakban készült.


A másik fontos dolog, a vizesblokk.
Ugyan a hajó mellett tiszta ívóvíz vételezhető (az áram mellett ugye), ezzel sok gond letudva, de a tisztálkodás a Marina területén található jól kialakított, mindig tiszta vizesblokkban történik.
Télen egy kisebb helyiség áll rendelkezésre, de akkor legtöbbször egyedül voltam, nyárra a nagy épületben legalább 10 beállásos wc, tusoló és mosdó várja a vendégeket.
Ugyan a hajón akad egy vadiúj hordozható budi, de eddig még nem kellett használatba venni.

A harmadik a sorban a fűtés.
Erre egy kis kocka fűtőtestet vettem, két fokozatban fűthet, illetve ventillátorként is funkcionál.
A mínuszokban ment egész éjszaka, de 3-4 fok környékén már csak szakaszosan, mert túl nagy meleget csinált, abban pedig nem lehet aludni.
Persze a nyár közeledtével egyre kevesebbet használom, hamarosan a hűtésről kell majd gondoskodnom.

Miután mindennek megvan a helye, szusszanhatunk.
Ezután mi a legfontosabb?
A kaja, mi más?

Reggeli, ebéd, vacsora.
Néha nasi, de igazán nem sok időm volt napközben megállni, kivéve az esős, szeles napokat és a hétvégéket.
Előbbi alatt nem lehetett kinti munkákkal foglalkozni. Utóbbi miatt sem kinti, sem benti, főleg zajjal járó munkát nem volt illő végezni, mivel a jó idő következtében hétvégeken benépesült a kikötő.
Jöttek a hajókon dolgozgatni, vagy csak egyszerűen kikapcsolódni, és amikor 3 méterre tőled jobbra, balra, szemben egy-egy társaság beszélget, nyilván nem zavarja az ember azt fúró visítással, vagy csiszológép sivítással.
Ilyenkor fel a fülest és szóljon a zene!

Szóval a kaja.
Mivel mostanra került a hajóba villanytűzhely, mikrohullámú sütő, vízforraló, hűtő/fagyasztó láda és egy gáztűzhely (a kikötőn kívüli használatra terveztem), elég sok mindent el tudok készíteni.
Persze elsősorban még a készen kapható, vagy pillanatok alatt elkészíthető dolgokat preferálom, nagyobb főzőcskézést csak hétvégeken szoktam beiktatni.

Néhány megörökített pillanat következzék, csak úgy össze meg vissza!

Itt valamiféle tésztás dolog készül, gázon.
Egy egyszerű rántotta, hagyma és bacon segédletével, valamint sajtféleség is asszisztál ott, ahogy látom.
Tészta, paradicsomszósszal.
Tejfölös tészta, borssal, pirított baconnel.
Ööö... szerintem ez is valamiféle sajtos rántotta lesz.
Nasi. Imádom ezeket, barackos, epres, áfonyás, erdei gyümölcsös ízekben elérhető itt a közeli Sparban.
Vésztartalék.
Resztelt máj (vagy pirított máj?) készülődik.
Gnocchi a szokásos tejfölös, borsos, baconös feltéttel.
Kis reggeli variációk.
Néha egy kávé.
Ugyanaz extrákkal:
Ez a Beef ízesítésű tészta "leves" egészen megfogott, gyorsan elkészíthető: forróvíz, 3 perc, keverés és mire ehetővé hűl, ehető.
Nem utolsó szempont, hogy a mosogatást is lenullázza.
Az első amatricana a hajón, készülőben.
Ez is egy reggeli.
Sül a friss balatoni ponty, kikötőmesterünk fogása volt.
És újra az egyszerű, de nagyszerű fogás: tészta, tejföl, bors, pirított bacon.
Egy gyors reggeli.
Aztán, ha időm engedi elugrom a közeli étterembe egy menüre.
Vagy nem is olyan közelibe egy harcsapaprikásra.
Esetleg Veszprémbe, ahol felfedeztem egy olyan helyet, amelynek konyháján úgy készül a nagyon régi kedvencem - bélszín budapest módra -, ahogy épp szeretem.
Nyami!




Zene!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése