A kikötő egyelőre csendes, csak a hajóárbócok felszerelései csilingelnek, mint megannyi apró csengettyű.
Ezen a soron, a vége felé lesz a parkolóm
Az igazság pillanata:
Ahogy vízre került a hajó, a kikötőmester hozzám fordult:
- Kapitány úr, lépjen a hajóra!
Aztán lázas munka kezdődött, mert más hajók a kiemelésre vártak, azok majd a parton vészelik át a telet.
Először is ellenőrizni kellett azt, hogy nincs vízszivárgás, szerencsére egyetlen ponton, a sebességmérő, valamint a mélységmérő szenzoroknál volt csak erre lehetőség, de mindent rendben találtunk.
Aztán be kellett indítani a motort.
Reggel még beletöltöttem 10 liter friss gázolajat a tankba, biztos-ami biztos alapon, hiszen mint említettem, legalább egy évet állt a hajó.
Mivel közvetlenül a Balatonból szívja a belső hűtőkör hűtéséhez szükséges vizet (amit aztán visszaköpköd a kipufogón keresztül), nem lehetett beindítani a szárazföldön.
Alig fordult néhányat a főtengely, már röfögött és pöfögött a jó öreg Volvo Penta MD-11 D dízel.
Mivel első utam volt a Vándorral, inkább rábíztam a munkát a két kikötőmesterre, így aztán míg a hajó vígan szelte a kikötő vizét, egyikük a kormányt kezelte, másikuk pedig előkészítette a köteleket a kikötéshez.
Négy ponton kellett hogy rögzítsük a hajót, miután az farral beállt a számára megszabott helyre.
Aztán magamra hagytak, még elrendeztem a köteleket, felraktam 3-3 puffert a hajó két oldalára, majd bezártam a lejárót és felraktam a védőponyvát a kormánykerékre.
Jó éjt, hajó!
Zene!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése