Szeles

A Mustafával elköltött budai estebéd (négy körül értünk az étterembe) elhúzta az időt, de megérte.
Egyrészt már vagy 8 éve nem találkoztunk (és most járt először Magyarországon), másrészt a harcsapaprikás istenesre sikeredett, még ő is 10/10-re értékelte, pedig nagy gourmé (gourmet, tudom ám!):

Így aztán jócskán besötétedett, mire elértem a kikötőt.
Veszett szél és szemerkélő eső fogadott, mondhatni tökéletes felderítő idő, ha hozzá még kis köd is társult volna.





Bedurrantottam a fűtést, bekaptam az útközben vásárolt cuccokból valamit és bedunyhát vezényeltem a katonai takaró (még Afganisztánban vettem) és hálózsák párosnak.
A szél fütyült és kasztanyettázott az összes hajó kötélzetein, árbócokon, rángatta és csattogtatta amit csak lehetett, a hajó meglehetősen himbálódzott, így aludtam el.
Reggel kikukkantva ez a látvány fogadott:



Az időjárás változása szépen leolvasható a barométerről is, a marker abban az állapotban áll, amikor majdnem egy hónapja itt hagytam a hajót.
(Jujj, az a ronda csavar, most látom csak!)

Ha ilyen, hát ilyen, maradunk a benti munkáknál.
Ennek egyik része az új üzemanyagtank felszerelése.
Ugyanis át szeretném helyezni az üzemanyagtankot, mivel felmerült az a gyanú, hogy a mosogató alatti "szürkevíz" tartály üzemanyagtartályként történő használata nem igazán tekinthető legálisnak.
Emellett még szellőzőcső sem vezet ki a szabad levegőre, ergo a tartály a kabinban/ból oldja meg a dolgot.
És igen!
A hajózási szabályzat szerint: tilos üzemanyagtartályt lakótérbe helyezni...

Az első lépés a jeladó beszerelése volt a tartályba, amely egy 42 literes, olasz gyártmányú CAN-SB:

Egyelőre nem kötöttem össze a kijelzővel, azt a munka utolsó fázisára hagytam.
Nem a kinti motor panelre terveztem a kijelzőt, mert egyrészt úgysem kell állandóan azt lesni, másrészt - bár vízálló kivitelű - a kabinban jobb lesz neki.
A műszerfal panelen kifúrtam a megfelelő nyílást.

Azon átvezettem a szükséges vezetékeket.
Kellett egy plusz és mínusz 12V, ezeket a kapcsolópanelról vettem le, és kellett a két vezeték a jeladóról.
Még egy pluszt rákötve a megfelelő portra világítást is kaphatna a kijelző, de feleslegesnek tartottam azzal vacakolni, aztán meg csak az áramot zabálta volna.
A tartályt a kijelzővel összekötő vezetéket úgy méreteztem, hogy a tank végleges helyzete és a kijelző között megfelelő helyeken tudjam majd elvezetni.
Eredetileg a gyújtáskapcsoló aktiválta volna a kijelzőt, de nem akartam bonyolítani a dolgot, rákötöttem az elektronikai panel egyik szabad kapcsolójára, a megadott 4 amperes biztosítékkal.

Az üzemanyagszintjelző a panel jobb alsó sarkában:

A tartály a helyére került, bekötöttem a vezetékeket is (működik!) már csak a rögzítését kell megoldani. Aztán még összekötni a betöltő kupakkal a tankot, valamint a motorhoz tartó üzemanyagcsövet a vízleválasztóra kötni.
Emellett a szellőző vezeték hajón kívüli kivezetésére is megoldást kell keresni, hogy távol tartsuk a dízel szagát, de ez egyelőre várat magára.

Eljött az ebéd ideje, valami olasz ragut sikerült beszereznem a Barillához, egyszerű, de nagyszerű (azért raktam alá kis bacont és hagymát is).

Ebéd után az impellert szerettem volna kibányászni, az álmoskönyv szerint nem árt szezon elején a csere, főleg, ha télen a helyén hagytuk.
Hogy beférjek, tágítanom kellett a starboard oldali "koporsó" ágyból nyitott búvónyíláson, mert különben nem fért be a motortérbe a mellkasom.
Így is meglehetős jóga gyakorlatok után sikerült csak felvennem a szereléshez megfelelő pozíciót, de ettől kezdve ment minden könnyedén.
Itt látható a külső vizet bejuttató szivattyú, a fotó közepén az a sárgaréz (vagy bronz) kerek fedél, amelyet jobbról és balról egy-egy fémlemez takar.
Ezeknek a lemezeknek a szerepe - azon túl, hogy a szivattyúház fedelet odaszorítják a tömítéshez - az, hogy helyükön tartsák a be-, illetve kimenő vízcsöveket.

Mivel a szivattyú a vízvonal alatt található, a bejövő csapot el kell zárni, mielőtt levesszük a szivattyúház fedelét.
Baromira kellett figyelni, nehogy lepottyanjanak az apró csavarok. Mivel azok is rézből (vagy bronz?) készültek, így aztán mágnessel nem lehetne kipecázni a hajócsavar tengely alatti vályúból, kézzel pedig lehetetlen elérni azt a helyet.

Itt már félig kint van az impeller, ahogy láttam, eléggé beálltak a lapátjai a tél folyamán.

Az impeller ház.
A régi papír tömítés még a helyén, az új lapátokkal az is érkezett, illetve gumigyűrű is, mivel ez az impeller több típushoz is tartozék és ugye másutt másként oldották meg a tömítést.

Az impeller behelyezése nem egyszerű, mert baromira nem akarja az igazságot, de egy DIY oldalról ellesett trükkel viszonylag könnyen megoldottam. A lényege: egy kábelkötegelővel össze kell húzni a lapátokat és így könnyen a tengelyre csúsztatható az impeller.
Nem kell aggódni különösképp a lapátok állásával kapcsolatban, mivel az első fordulatok során beállnak úgy, ahogy illik.
Természetesen glicerinnel meg kell kenni beszerelés előtt az impellert, így biztosak lehetünk abban, hogy nem sérül meg majd ha esetleg szárazon forogna kis ideig.
Felkerült az új tömítés a megtisztított felületre, majd visszacsavaroztam a fedelet a csőrögzítő elemekkel együtt.
Kinyitottam a vízbevezető cső csapját, jöhetett a próbastart: kb. 10-15mp múlva már köpte is a vizet a kipufogó, hála annak a marxista istennek, aki saját képére teremtett engem, meg a lopótököt!



Ennek örömére: zene!